2017. szeptember 19., kedd

1895 és a mozi megszületett

Lumiere Auguste:
„A találmányom […] használható, mint egyfajta tudományos kuriózum, de ezen kívül semmiféle gazdasági haszna nincsen.”

Lumiere Úr ebben nagyon nagyot tévedett. A mozgókép nagyon nagy sikert aratott.
Kezdet:
Az első, nagyközönség számára is nyilvános, fizetős vetítésre 1895. december 28-án került sor a párizsi Grand Café indiai termében. Az előadást Antoine Lumière tartotta harminchárom néző részére. A főgépész Charles Moisson, a készülék megépítője volt; ő felügyelte a vetítést.
Az előadás belépődíját 1 frankban állapították meg.
Ezt az előadást tekintik a film, illetve a mozi megszületése pillanatának
Fratelli Lumiere
•Auguste Lumière (Auguste Marie Louis Nicolas Lumière) (Besançon, 1862. október 19. – Lyon, 1954. április 10
Louis Lumière (Louis Jean Lumière) (Besançon, 1864. október 5. – Bandol, 1948. június 6.) francia mérnökök, akik feltalálókként és filmkészítőkként korszakalkotó szerepet játszottak a fotográfia és film történetben. Nevüket többnyire együtt emlegetik, Lumière testvérek, illetve Lumière fivérek formájában. Számos, fényképészeti szabadalmuk mellett a legfontosabb a mozgókép rögzítésére és vászonra történő kivetítésére, valamint másolásra egyaránt alkalmas kinematográf elkészítése volt, mellyel 1895. december 28-án Párizsban végrehajthatták a világ első kereskedelmi célú vetítését, mely eseményt tekintik a mozi megteremtésének
Magyarországon a Lumiere-cég 1896 május 10-től rendszeres vetítéseket kezd a Royal Szálló kávéházában. Naponta több előadást tartanak 50 krajcáros belépődíjjal. 1896-ban a budapesti mulatókban és kávéházakban terjed a kinematográfia, 

Talán közismert, hogy eredetileg a mozgófényképszínház kifejezést használták, majd ez egyszerűsödött mozgóképszínházzá, ebből keletkezett a mozi szó. A Vígszínházban 1907-ben bemutatott Kálmán Imre – Heltai Jenő: Dal a moziról (közkeletűen Berta a moziban) című kuplé refrénje népszerűsítette az új kifejezést




Karinthy a mozirajongó:
“Hogy a művelődéstörténeti tudományoknak micsoda átalakulását hozza mindez magával: ezek után szinte kiszámíthatatlan. Múlt és jelen összefolyik, távol századok fonódnak egybe - régen porrá és hamuvá lett ősök, mi: megjelenünk az utódok előtt és járunk közöttük. Üde és friss az arcunk színe: mozgunk, járunk és kelünk, újra eléljük nekik életünket - nézünk reájuk - és beszélünk hozzájuk: - ó süket és halott szellemek mi, valótlan valóságok, borzongató kísérletek, árnyak és fantomok”!
Karinthy Frigyes: A mozgófénykép metafizikája http://epa.oszk.hu/00000/00022/00034/00829.htm

Szomorú fintora a sorsnak, hogy Karinthyról ennyi filmfelvétel maradt fenn

Még egy érdekesség:
(Manapság amikor a mindenféle tehetséget kutatók versenyzőiről kisfilmek készülnek, nem is olyan furcsa ez a műfaj)
Kialakult egy műfaj, a színházi előadások előtt vetített szkeccs film. Nincs új a nap alatt. A tehetségkutatók versenyző-bemutató kisfilmjeinek formájában kell elképzelni. Előadás előtt valamelyik szereplőt reklámozták vele. A megfagyott gyermek c. némafilm melodrámával országos ismertséget és rajongást kivívott Szécsi Ferkó szkeccsfilmjét vetítették a színházban, amikor A kis lord c. színdarabban játszott. A filmszkeccs különös műfaj volt, a filmet és a színházat keverték. A műfaj legjelesebb művelője Karinthy Frigyes volt, akit a Színházi Élet tréfásan magyar Szkeccspír-nek nevezett
Magyar elsők. 1. Kossuth Kiadó 2006. 50.l.
Sketch: rövid komikus jelenet; a század elején a színjáték és a filmjáték összeházasítására irányuló műfaji kísérlet. http://www.kislexikon.hu/szkeccs.html#ixzz3JybxtIqZ

_____________________________
AZ ELSŐ FILM
A vonat érkezése


A vonat érkezése
Jó tudom, és önök is tudják, hogy nem A vonat érkezése volt az első film, de ennek a legjobb a sajtója, úgyhogy a köztudatban ez él, mert ehhez lehet egy jó kis bulvár sztorit is párosítani, a rémülten sikoltozó nézőkről, akik a feléjük közelítő gőzmozdony láttán felugráltak rémületükben.
( Egyébként a film operatőrének tehetségét dicséri, nagyon jó helyre tette le a kamerát, pontosan tudta, hogy így fokozhatja a hatást. Ezek a régi filmesek értették a dolgukat
Vissza a vonat érkezéséhez: akit érdekel, az sok megfigyelnivalót láthat ezen a 41” es filmen. Kiváló dolgozatot lehetne íratni belőle történelem órán.)

A VALÓBAN ELSŐ FILM
A MUNKAIDŐ VÉGE


változatban látható, minden évszakban felvették
A filmben Lumierék saját, fényképezéshez használt lemezeket készítő gyárából jönnek ki a munkások – főként a munkásnők..
Milyen kérdések merülhetnek fel?
- milyen sorrendben jönnek?
- hogyhogy csupa nő?
- lányok, vagy asszonyok
- Ha asszonyok, ki van a gyerekekkel,
- ki főzi a vacsorát,
- mit dolgozik a férjük ..
Hosszan sorolhatnám, a kalapviseléstől a kötényeken át, a néhány férfi szerepéig.
Kiváló szemléltető anyag történelem órán.
S ma, amikor az interneten szerencsére majdnem minden hozzáférhető, semmi akadálya, hogy a filmek is szerepeljenek a szemléltető anyagok között, s hogy a gyerekek is lássák, hogy kezdődött, hogy ilyen is van, és hogy milyen volt egy gyárból kisereglő embercsoport a 19. század legvégén

A filmnek több változata is van, beleszerettek a témába, évszakonként felvették, más gyárak előtt is. Valódi dokumentumok. Valóban, bár némi rendezgetés nyomai fellelhetők. Az a kutya minden változatban ott futkos – nem valószínű, hogy akkor is ezt tenné, ha nem beszélték volna rá erre. Ezenkívül, ha azt figyeljük, hogy ki, merre megy, néha látunk némi bizonytalanságot. Gondoljunk bele, ha tudom, hogy hol lakom, ez nem szokott előfordulni, csak akkor, ha mondták, hogy maga kérem ott balra menjen, mert úgy van ritmusa a képnek. Vagy valami hasonlót.
Ezek persze feltételezések és a lényeg szempontjából nem számítanak, csak ha szemfüles az ember, észrevesz apróságokat.
The Lumiere Brothers' - First films (1895)
Az összeállításban 3változatban is szerepel A munkaidő vége. c film. Azt mondják az ezzel foglalkozó kutatók, hogy az egykocsis változat volt az első.
Szerepel a kisbaba reggelije, a kártyázó urak, a hajóról kiszállók
És egy vicces egyszerű trükk – amikor a fal lebontását visszafelé is levetítették.
És az első gag film, öntöző A megöntözött öntöző

__________________________________

G. Melies gondolta először, hogy ezzel a filmes eszközzel nemcsak rögzíteni lehet a valóságot, hanem kitalált sztorit is meg lehet filmesíteni. A sci fi és az animációs film ősének is Az Utazás a Holdba tekinthető.
És ezzel együtt/vagy ennek ellenére csak egy véletlen találkozásnak köszönhető, hogy Melies nem hajléktalanként halt meg nagyszerű karrierje végén
Több mint 500 filmet rendezett. Ő építette az első filmstúdiót Európában és Georges volt az első a világon, aki storyboardot használt filmjeihez.

___________________________________________________
NEM FONTOS KITÉRŐ (elmúltál már 18?)
Le coucher de la Marie című filmben Mademoiselle Louise Willy látható, amint egy sztriptízt ad elő. Pirou filmje ihlette a francia risqué (merész) film műfaját is, melyekben vetkőző nőket mutatnak be
Victorian Lady in Her Boudoir (1896)
A csók 1896
Thomas Edison: The Kiss (1896)

OLVASNI:
Báron György: FILMTÖRTÉNET TIZENNÉGY RÉSZBEN (I.)Az úttörők
http://www.filmtett.ro/cikk/525/filmtortenet-az-uttorok
FILMKULTÚRA Balogh Györgyi A magyar film születésétől 1945-ig
 
http://www.filmkultura.hu/regi/2000/articles/essays/balogh.hu.html


Gelencsér Gábor: A magyar film 1.0
Magyar elsők. 1. Kossuth Kiadó 2006


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése